Egymásba fonódó ellipszisek, közepükön kisbetűs „kr”, a krajcár rövidítése.

I. vízjel – Nagyszlabosi

Egymásba fonódó ellipszisek, közepükön kisbetűs „kr”, a krajcár rövidítése. Az ellipszisek mérete 36–37 × 32–33 mm, a „k” betű magassága körülbelül 13 mm, az „r” betűé 9 mm. A bélyegeken csak fekvő helyzetben, négy állásban fordul elő. A vízjelállás bármelyik betűből vagy azok megfelelő részletéből is megállapítható.

Előforduló vízjelhelyzet és vízjelállás

B1 – balra fekvő „kr”
B2 – balra fekvő, tükörképű „kr”
B3 – jobbra fekvő „kr”
B4 – jobbra fekvő, tükörképű „kr”

A vízjel előfordulása

1881. Színesszámú krajcáros, I. lemez; 1881. Hírlapbélyeg.

Ia. vízjel – Fiumei

Az I. vízjelhez hasonló ábra, amely attól méreteiben tér el. Az ellipszisek mérete 36–39 × 32–33 mm, a „k” betű magassága 13–15 mm, az „r” betűé 9–10 mm. A postabélyegeken csak fekvő helyzetben, a hírlapilleték-bélyegeken ritkán álló helyzetben is előfordul. Mindkét helyzetben négy-négy állása lehetséges. A vízjelállás bármelyik betűből vagy azok megfelelő részletéből is megállapítható.

A1 – álló „kr”
A2 – álló, tükörképű „kr”
A3 – fejen álló „kr”
A4 – fejen álló, tükörképű „kr”
B1 – balra fekvő „kr”
B2 – balra fekvő, tükörképű „kr”
B3 – jobbra fekvő „kr”
B4 – jobbra fekvő, tükörképű „kr”

A vízjel előfordulása

1881. Színesszámú krajcáros, I. lemez; 1881. Színesszámú krajcáros, II. lemez; 1881. Hírlapbélyeg; 1888. Feketeszámú krajcáros; 1889. Hírlapilleték-bélyeg.

Az I. és Ia. vízjel megkülönböztetése

Az I. és Ia. vízjel közötti méreteltérés magyarázata, hogy a posta háromévenként tartott árlejtést a papírszállításra, és 1887-ben az addigi szállító, a nagyszlabosi papírgyár helyett a fiumei kapta a megrendelést. Ennek gépe azonban keskenyebb volt, ezért a meglévő eguttőrt nem használhatta, hanem újat kellett készíttetnie.

Az I. és Ia. vízjel teljes ábrájukból, vagy legalább a teljes „k” és „r” betűkből különböztethető meg, ezért többnyire csak összefüggő példányokon vagy tömbökön azonosítható biztosan. Bizonyos esetekben azonban egyes bélyegeken is egyértelműen meghatározható. Így például I. vízjelűek az 1887 előtti lebélyegzésű, valamint a sűrűfogazatú vagy vegyes fogazatú példányok; Ia. vízjelűek pedig a 14–15 mm magas „k” betűt mutató példányok.

A nagyszlabosi vízjelnek további jellegzetessége is van. A vízjelnyomó eguttőr körülbelül 2 méter hosszú henger, amelynek szitájára vastag huzalból, soronként egymás után forrasztották fel a vízjelet alkotó ellipsziseket és azok belsejébe a betűket. Amikor a henger palástján körben felhelyezték az ellipsziseket, az utolsó ellipszissor lencse alakú metszőidomai nem érték el az első ellipszissor négyzet alakú metszőidomait, így a henger teljes hosszában 1–3 mm széles rés maradt. A kétféle metszőidom ráadásul többé-kevésbé oldalirányban is eltért egymástól. Ebbe a sávba a henger teljes hosszában egy egyenes drótszálat forrasztottak. Ez az egyenes vonal az eltérő metszőidomok között csak a nagyszlabosi papíron készült bélyegeken található meg.

Az ellipsziseket darabokból, a metszéspontoknak megfelelően forrasztották össze. Használat közben egyes darabok leváltak a szitáról, különösen a lencse alakú metszési idomok egy-egy oldalán. Ritkábban egyes betűk vagy azok darabjai is leváltak. Előfordult az is, hogy a felforrasztott részek először csak meglazultak és elgörbültek, illetve egyes vízjelhelyek – különösen a betűknél – eltömődtek.