A fogazás a bélyegek bélyegívről való könnyű, olló nélküli leválasztásának legelterjedtebb módja. A világ első bélyegei még vágottak voltak, majd Nagy-Britanniában 1854-ben forgalomba hozták az első fogazott bélyegeket. A fogazat sűrűségének és a fogazás módjának ismerete egyes bélyegkiadások azonosításához elengedhetetlen. A fogazat állapota emellett alapvetően befolyásolja a bélyeg minőségét és értékét.
A fogazás módjai
Keretfogazás: a fogazógép vízszintes és függőleges sorokban elhelyezkedő tűi a bélyegív egy teljes bélyegmezőjét egyetlen művelettel fogazzák körbe. A bélyegek sarokfogazata ezért szabályos és egyforma.
Sorfogazás: a fogazógép tűi egyetlen sorban helyezkednek el, ezért az ív vízszintes és függőleges fogazási sorait külön-külön készítik el. A fogazási sorok találkozása a sarkoknál szabálytalan lehet.
Fésűsfogazás: a fogazógép egy-egy ütemben a bélyeg három oldalát fogazza meg, a negyedik oldal pedig a következő ütemben készül el. Az utolsó ütemnél a fogazás az ívszegélyre is kifuthat. A bélyegek sarokfogazata hasonlóan szabályos, mint a keretfogazásnál, ezért a két eljárás sokszor csak teljes íven különböztethető meg.
A fésűsfogazás egyik változata a keresztfogazás. Ennél a fogazóléc kettős fésű alakú: a vízszintes alapléc két oldalához merőleges lécek csatlakoznak. Magyarországon először az 1955-ben kiadott Téli sport bélyegeknél alkalmazták, később pedig más, azonos méretű bélyegeknél is. A merőleges fogazólécek egyik oldalon 13, a másikon 6 tűvel rendelkeznek, ezért az ívszegély fogazása eltér a hagyományos fésűsfogazásétól.
1874-ig kizárólag keretfogazást alkalmaztak. Ezt követően áttértek a sorfogazásra, a keretfogazást pedig később főként blokkok és egyes kisívek fogazásánál használták.
A sorfogazó gépeket 1874 és 1904 között alkalmazták rendszeresen. A fésűsfogazatú Turul-íveken időnként a fogazatlanul maradt sorokat is sorfogazással pótolták. 1906 után néhány kivételtől eltekintve szinte kizárólag fésűsfogazást alkalmaztak. Sorfogazásnál ugyanazt az ívet gyakran két géppel fogazták, ezért előfordulhatott, hogy a bélyeg vízszintes és függőleges oldalai eltérő fogazatsűrűséget kaptak.
A fogazat sűrűsége
A fogazat sűrűsége alatt a 20 milliméterre eső fogak, illetve foglyukak számát értjük. Ennek mérésére különösen akkor van szükség, ha ugyanannak a bélyegnek többféle fogazású változata létezik, például a krajcáros vagy Turul-kiadások esetében.
Ha a bélyeg oldalain eltérő sűrűségű a fogazás, azt vegyes fogazásnak nevezzük. A katalógusok ilyenkor elsőként a vízszintes, másodikként a függőleges oldalak fogazatát adják meg, például 12½ : 12. Kettőnél többféle fogazás ritka; ilyen esetben az adatokat a felső oldaltól indulva, az óramutató járásával megegyező irányban szokás megadni.
A fogazat méréséhez fogazatmérőt használunk, amely készülhet papírból, műanyagból vagy fémből.
A fogazatmérőn különböző fogazatsűrűségeknek megfelelő skálák találhatók. A bélyeget addig igazítjuk a skálákhoz, amíg a foglyukak pontosan illeszkednek a jelölésekhez. A bélyegek vizsgálatakor mindig célszerű bélyegcsipeszt használni.
A fogazat minősége
A fogazat állapota jelentősen befolyásolja a bélyeg kereskedelmi és gyűjtői értékét. Postatiszta minőségben is csak olyan bélyeg tekinthető hibátlannak, amelynek fogazata teljes és sértetlen. Használt bélyegnél egyetlen hiányzó vagy sérült fog is jelentősen csökkentheti az értéket. Ezért a bélyegek kezelésekor – például albumba helyezéskor – különösen óvatosan kell eljárni, mivel a fogazat a bélyeg egyik legsérülékenyebb része.
Fogazási eltérések
A gyártás során keletkezett látványos fogazási hibák jelentős értéknövelő tényezők lehetnek. Ilyen eltérések akkor jöhetnek létre, ha a bélyegív a fogazás során elcsúszik vagy meggyűrődik, illetve ha a fogazógép beállítása hibás.
Képbe fogazásnak nevezzük azt az eltérést, amikor a fogazás belenyúlik a bélyegképbe. Ilyenkor gyakran a szomszédos bélyeg képének egy része is megjelenik a bélyegen.
Kapcsolódó cikk: Fogazási eltérések.
Fogazathamisítások
A gyűjtők megtévesztésére készített hamisítványok egyik csoportját a fogazathamisítások alkotják. Klasszikus példa az 1871-es kiadások hamisítása díjjegyes borítékokból kivágott bélyegképek utólagos kifogazásával. A hamisító egy jóval olcsóbb postai értékcikken előre nyomtatott bélyegképet utólag fogazással lát el, hogy az valódi kőnyomatos vagy réznyomatos bélyegnek tűnjön. A híres svájci bélyeghamisító, François Fournier (1846–1917) is gyakran alkalmazta ezt a módszert.
Azoknál a bélyegeknél, amelyeket többféle fogazatsűrűséggel adtak ki, a ritkább változatok lényegesen értékesebbek lehetnek a gyakori fogazatváltozatoknál. Ez az értékkülönbség szintén ösztönözheti a fogazat meghamisítását.
Teljes utánzatok esetében természetesen a fogazat ugyanúgy hamis, mint a bélyeg minden más eleme.
A fogazatjavítások, vagyis a sérült vagy hiányzó fogak pótlásának megítélése megosztja a gyűjtőket. Egyesek ezt is a bélyeg meghamisításának tekintik, mások restaurálásként vagy a bélyeg megmentéseként értékelik. Minden esetben fontos azonban, hogy az ilyen javítás ténye egyértelműen ismert legyen.